A La Roux fedőnevű popszenzáció egy fiút és egy lányt, Ben Langmaidet és Elly Jacksont takarja. Kettejük közül utóbbi vállalja az éneklés mellett a nyilvános szerepléseket és látszólag a zenekar imázsépítését is, ami eddig igen jól sikerült: a 80-as éveket nemcsak zeneileg idézik meg; az énekesnő androgün külseje is visszarepít a szintipop korába, amiből sajnos már sokan kimaradtunk. (Köztük az 1988-as születésű Elly is.)
Bulletproof c. sikerükben nem vállalták túl magukat: írtak egy dallamos power songot, ami azonnal belemászott a tinilányok füleibe. In for the Kill című kislemezük megjelenésekor kerültek végleg az év élvonalába, de bemutatkozó albumuknak nem ez a legérdemesebb száma, sokkal inkább a plátói szerelem témáját feldolgozó, baljós hangulatú Tigerlily. Jól megírt szintialapokban nincs hiány - persze a hallgató szeme előtt egész végig olyan nagy elődök lebegnek mint a Depeche Mode, a Human League, vagy a csodás Hot Gossip.
Bár a külső megtévesztő lehet, a hozzá tartozó énekhang abszolút lányos, alapvetően kellemesnek mond... anám akkor, ha egy-egy szám refrénjében nem csapna át vékony fejhangba, pl. a Colourless Colourban vagy a legújabb kislemezen, az I'm Not Your Toyban. A La Roux valahol itt, középtájékon kezd fárasztóvá válni. (Ami még mindig jobb eredmény, mint amit az MGMT és a Klaxons albumainak sikerült elérnie nálam).
Szerencsére a korong végére a La Roux ismét lendületet vesz és kellemes meglepetéseket tartogat. Fascination című dalukban valahogy jobban működik a magas énekhang, a Reflections Are Protection lüktetése pedig merőben különbözik az addig hallottaktól - talán már kikacsintgat a 90es évekbe, előrevetítve ezzel a csapatban rejlő potenciált arra az esetre, ha jövőre a holdjáró cipő jönne újra divatba. Az iTuneson további két bónusz dalhoz is hozzá lehet jutni, egy hallgatást mindenképpen megérnek.
A szerzőpáros kétségtelenül fülbemászó dalokat tud írni, de az énekesnő nemtelen kúlsága és a komoly párkapcsolati problémákat feldolgozó szövegek sem segítenek azonban a tényen, hogy ezek csupán gagyi popdalok. Egy kis tingli-tangli jókedvlöketnek tökéletesen alkalmasak, de nem valószínű, hogy a 80-as évek neonszínű hullámának visszahúzódása után nem lesznek épp olyan nevetségesek, mint most a Hot Gossip. Élvezzük ki a maradék időt.
