Semmi pánik, emberek, egy zsúfolt október után a Kultúrdiszkó folytatódik, méghozzá egy igen izgalmas darabbal. Már egy ideje szerettem volna megírni - nem mostanában láttam, de eddig még nem sikerült odáig eljutnom, hogy összeszedjem róla a gondolataim. A Still elementáris erővel csap le az emberekben rejtőző érzésekre, s a hangulatátvitel végig hibátlanul működik.
Still - nyugodt? csendes? Still - még mindig. A HelyzetjelentésM-sorozat darabjaként egy érzést-élethelyzetet ragad meg, és bont ki rétegről rétegre, nem csak a felszínen kapargatva azt. Ebben rejlik a hatása: felnagyít olyan, akár apró eseményeket, melyeket mindenki átélt már: a különbség az intenzitás, amit Ladjánszki koreorgáfusi interpretációja nyújt.
Katt a képre, és jó lesz!
A falnak beszélni... - rögtön ez az asszociáció ébred az emberben ettől a kétemberes szólótól, Garai Júlia expresszív színészi játékától - mert ez már nemcsak tánc, hanem nagyban színészet is - és Varga Zsolt folytonos, ámde reakciótlan jelenlététől, aki rongybábuként fél-éli meg a darabot. De szerepe nem merül ki ennyiben: az előadást tökéletesen kiegészítő zenét is ő gyártotta.
Az előadás kezdetekor a nézőtérnek háttal ül, az "itt ül velünk" érzését keltve. Az intim hangulatú szoba (a Bakelit Stúdió próbaterme) és az életszerű jelmezek végül a fordítottját érik el: az otthonosságot, miszerint mi vagyunk bent a szobában, és nem a férfi odakint. Garai Júlia, akire Ladjánszki - elmondása szerint - személyre szabta a darabot, hiteles a szerepében: elveszített minden kapcsolatot valakivel-valamivel, de nem hajlandó észrevenni. Aztán elhinni. Aztán beletörődni. Aztán... dehát ismerjük a gyász szakaszait.
Az energia, ami a lányból árad a darab alatt, és a teljes passzivitás, amit a fiú közvetít, megadja a helyzet alapfeszültségét. A levegő nem pusztán vibrál; a levegő néha dühtől izzik, vagy épp kong az ürességtől, majd elnehezedik; egy-egy mozdulat után megremeg. Garai a naiv játékosságtól a tevékeny izgatottságon át a teljes elkeseredettségig mindent képes táncával átadni, míg társa véges-végig ugyanabban a kényelmes kábulatban van (hogy ez valójában mennyire lehetett kényelmes, az persze más kérdés).
A Stillt ők hárman rakták össze, talán éppen ezért lett ilyen egységes, ennyire kifejező. Nem is igazán alkotó, mint inkább felfedező, bentről felhozó és kiteljesítő energiák csapnak le kíméletlenül a nézőtérre. Ennyire hétköznapi érzésekből ennyire nemhétköznapi élményt létrehozni, felhasználva a helyszín adottságait, a kellékeket - ez az igazi alkotómunka. Jobb lesz odafigyelni erre a társaságra. Mondjuk egy újabb Helyzetjelentés keretein belül, ma este 8-kor a Gödörben.
